Rólunk

 

812945

 

Az Álomvölgy Tanya Rádon az otthonunk és egyben családi vállalkozásunk. Három gyermekünkkel együtt magunk termeljük és dolgozzuk fel a zöldségeket, gyümölcsöket, és ápoljuk a házi állatokat, úgy ahogyan anyáinktól és apáinktól láttuk, tanultuk.

Az Álomvölgy név nem túlzás. Akik ellátogatnak a rádi dombok között csendesen elterülő völgybe, megtapasztalhatják a végtelen természet tágasságát, a friss levegőt, a nap, a szél, és olykor az eső, vagy éppen a hó éltető  erejét. A növények és állatok szeretetét, a közösségi lét örömeit, a harmonikus vidéki életmód értékeit szeretnénk bemutatni és átadni azoknak, akik erre kíváncsiak, és megtisztelnek bennünket érdeklődésükkel!

 

 

A tanyáról

 

4125807

 

Az Álomvölgy Tanya a Cserhát hegység délnyugati lábánál, Rád község külterületén található, mely Vác várostól 10 km-re fekszik. A tanyáról csodálatos kilátás nyílik a falura, háttérben a Naszály hegységgel.

A gazdaság 2000-től működik. A 10 ha-os terület megvásárlása után 2001-ben 1 ha őszibarackot és 1 ha szilvát, majd 2004-ben 1,5 ha diót telepítettünk. A többi területen szálas takarmányt és gabonaféléket termesztünk az állataink számára, valamint legelőterületet biztosítunk a saját és nálunk tartott lovaknak.

Állatállományunk összetétele legjobban Noé bárkájához hasonlítható. Megtalálhatóak a kutyák, macskák, baromfik, nyulak, kecskék, birkák, sertések, borjúk, lovak.

 

 

 

A programokról

 

3444798

Az év minden időszakában várjuk vendégeinket, gyermekeket, felnőtteket, családokat és iskolai csoportokat. Előzetes időpont egyeztetést követően látogatóink számára lehetőséget nyújtunk a tanya és a gazdaság megtekintésére, kézműves programokra, lovaglásra, csapatépítésre, nyári táborainkban való részvételre.

A házban olyan közösségi tereket alakítottunk ki, ahol nagyobb létszámú csoportok is kellemesen tölthetik idejüket. Lehetőség van különféle foglalkozásokra, például agyagozásra, kreatív műhelymunkákra vagy éppen közös kenyér sütésre is. Állataink barátságosak. Tapasztalataink szerint a gyerekek könnyen találnak kapcsolatot velük.

 

 

 

 

A faluról

 

5269416

Rád a Vácot Acsával összekötő közúton érhető el. Egykori földesura, Corvin János a birtokot – Mátyás király természetes fiaként – adományként kapta. A falu a XVIII. század első felében a Vay-család birtoka volt. Évente ismétlődő esemény a falufarsang, a Szent István-emlékünnep és a Kisasszony-napi búcsú. A falu környéke igen alkalmas kirándulóhely, gyalog vagy kerékpárral túrázóknak.
A község környezete erdőkben gazdag, nagyvadas terület vendégvadászok fogadására alkalmas.